Gabonakutató Nonprofit Kft.
6726 Szeged
Alsó kikötő sor 9.
Tel.: 62/435-235
Fax: 62/434-163

Kollégánktól búcsúzunk


Díjaink

 


Biotechnológia

A génsebészet és a szövettenyésztés fejlődése megalapozta azt, hogy egy adott fajta értékét egy-egy gén hozzáadásával növeljük. A bejuttatott gének, amelyek leggyakrabban olyan DNS-lánc szakaszokból állnak össze, amelyek különböző, sokszor rendszertanilag távoli fajokból származnak, az adott növényfajba (búza, kukorica, napraforgó) új tulajdonságok, pl. kártevőkkel, kórokozókkal, környezeti tényezőkkel szembeni ellenállóképesség beépítését teszik lehetővé.

Búza nemesítési rendszerünkbe a biotechnológia módszerei közül eddig a pollen kezdeményből való növény-előállítás, az un. haploid indukció épült be: ezzel ugyanis egy lépésben lehet genetikailag egyöntetű (homozigóta) törzseket kapni. Így született a GK Délibáb és a GK Szinbád nevű búzafajtánk.
Protoplasztokból is az elsők között tudtunk búzát felnevelni a világon, s ez alapjául szolgál a mesterséges génbevitelnek is. Magyarországon az első transzgénikus búza - in vitro módszerrel előállított herbicid rezisztens törzs is itt született. Ezzel megnyílt a génbelövésre alapozott transzformációs technika alkalmazásának lehetősége a búzanemesítésben. 

A kukorica génbeviteli kutatások terén nem csak annak művelőjeként, hanem módszertani megalapozójaként is számon tartanak bennünket a világon. Az egyik hatékony géntranszformációs eljárás, a sejt szinten történő génbejuttatás megvalósításához nélkülözhetetlen az általunk kifejlesztett kukorica sejt-növény rendszer.


Rezisztencia

Búza törzseinket mesterségesen fertőzött tenyészkertekben és üvegházban a lisztharmat, a kalászfuzárium, a levélrozsda, szárrozsda és vírusok okozta betegségekkel szembeni ellenállóságra szelektáljuk. A legrezisztensebb törzsekkel intenzív rezisztencia nemesítési programba kezdtünk. A vetésfehérítővel szembeni ellenállóságot rovarsátrakban teszteljük. Hosszú távú kutatási célként levélhámozó-és levéltetű-ellenállóság kialakításra is törekszünk. Fuzárium kutatásaink eredményei világhírűek, az ötödik európai fuzárium szemináriumot 1997-ben mi rendezhettük.

A kukorica betegségei közül Magyarországon elsősorban a fuzárium és vírus kártételével kell számolnunk. A védekezés lehetősége a rezisztencianemesítésben van. Ezért genetikai anyagainkat folyamatosan teszteljük és szelektáljuk a rezisztens törzseket.
A rovarkártevők közül a kukoricamoly és a kukoricabogár a legveszedelmesebb, ezeknél elsősorban az agrotechnikai védekezés egyes elemeit vizsgáljuk.