Gabonakutató Nonprofit Kft.
6726 Szeged
Alsó kikötő sor 9.
Tel.: 62/435-235
Fax: 62/434-163

Kollégánktól búcsúzunk


Díjaink

 

Kukorica Igazgatóság


Kukoricanemesítésünk célja, hogy elsősorban a hazai éghajlati, talaj- és üzemi adottságoknak megfelelő, sikeresen termeszthető hibrideket hozzunk létre.

Kutatóink vezetésével évente több száz új vonalat és belőlük megfelelő keresztezésekkel több ezer hibridet állítunk elő. A legígéretesebb vonalakat és hibrideket Szegeden és Táplánszentkereszten eltérő termesztési körülmények között vizsgáljuk, és a legjobbakat fajtaminősítésre illetve oltalomra bejelentjük. A nemesítéshez kapcsolódóan kutatásaink a szem éréskori víztartalmának változásával, a szemtermés kémia összetevőivel, a növény és cső egészségi állapotával, a növényvédő szer tűrőképességgel, a természetes haploidiával és a szövettenyésztéssel is foglalkoznak az egyre értékesebb kukorica hibridek megteremtésének érdekében. 

Nemesítésünk eredményeként évről-évre új hibridjeink kerülnek elismerésre Magyarországon és külföldön. A nemzetközi együttműködés hibridjeink más országokban történő tesztelését, a genetikai anyagok egyesítésével közös hibridek előállítását mozdítja elő. Az utóbbi években a Magyarországon  kívül  Romániában, Szlovákiában és a FÁK országokban ismertek el hibridünket.

Az igen korai, korai, közép és késői érésű csoportba tartózó államilag elismert, és szabadalmazott hibridek (FAO200…500) fémzárolt vetőmagját zömmel a Gabonakutató Kiszombori Vetőmagüzeme termeltetésében és feldolgozásában állítjuk elő, forgalmazásukkal a GK Kft Kereskedelmi Osztálya foglalkozik. Kukorica hibrid ajánlatunkat a Kukorica Agrotechnika Osztály széleskörű kísérleteire és termesztési tapasztalataira alapozott termesztési tanácsokkal is kiegészítjük. Nemesítési programunkat a piaci verseny tükrében fejlesztjük, a legértékesebb hibrid kombinációkra koncentrálunk, ugyanakkor figyelemmel vagyunk a speciális felhasználási igényekre is.

Folyamatosan veszünk részt kutatási és innovációs pályázatokban, amelyekben várjuk a további előrevivő együttműködési lehetőségeket régebbi és újabb ügyfeleink részéről.
 

 

Kukorica nemesítési és agrotechnikai kutatási témák >>