Gabonakutató Nonprofit Kft.
6726 Szeged
Alsó kikötő sor 9.
Tel.: 62/435-235
Fax: 62/434-163

Kollégánktól búcsúzunk


Díjaink

 

Kalászos fajtabemutatók

2010-05-10 14:02:34
Képlékeny helyzetben a búzatermesztés 
    A június 3-án, Szegeden megtartott, országos bemutatónkon kalászos gabonáinkat szemlélhette meg a több száz érdeklődő.
    Matuz János, a Gabonakutató Nonprofit Kft ügyvezető igazgatója megnyitójában a növénynemesítők ünnepeként értékelte e találkozást az érdeklődő, fajtáinkat használó és igényeiket megfogalmazó termelőkkel. A szélsőségesen változó terménypiaci helyzet dacára is az egyik legfontosabb kérdésnek nevezte, hogy idén is elegendő és jó minőségű kenyerünk legyen.
    Benke Zoltán, az MgSzH kalászos témavezetője sok statisztikai adatot felvillantó előadásában szomorú számokat sorolt a vetőmag előállítás és –szaporítás „területéről”. Míg 1990-ben 135 ezer tonna fémzárolt vetőmag készült belföldi felhasználásra, s 2000-ben pedig már ez az érték a 180 ezer tonnát is elérte, 2009-re 70 ezer tonna körüli értékre zuhant.  A Vetőmag Szövetség adatai szerint Magyarországon 2003-ban a vetőmag felújítási arány 53,2 százalékot ért el, 2009-ben a 27 százalékos mélypontra zuhant.  Tavaly 61 hazai fajta mellett már 64 külföldi adta a talán már túl szélesnek is nevezhető választékot. Ugyanakkor a hazai és külföldi fajtatulajdonosok kiélezett versenyében 2009-ben is még 70 százalékot tett ki a szaporítások területében a hazai fajták aránya. Gyakorlatilag 40 fajta az, amelyik lefedte a termőterület zömét, s ebből az első 12 több mint 50 % részarányt ért el. Ebben az elit körben az első helyre a GK Békés került, közel 7 %-os részesedésével. A szegediek közül még a GK Kalász, GK Csillag és a GK Petur érték el a legjobb eredményt.
A válságból kivezető lehetséges út sokszereplős, s akad benne faladat a szakminisztériumnak, MgSzH-nak, kereskedőknek, vetőmagelőállítóknak és nemesítőknek egyaránt. Ezek között a különféle támogatások fémzárolt vetőmag használathoz való hozzárendelése éppúgy szerepel, mint az ún. feketekereskedelem megszűntetése.
    Pótsa Zsófia, a Gabonafeldolgozók, Takarmánygyártók és ­–Kereskedők Szövetsége főtitkára a gabonapiaci kilátásokat ecsetelte. Az USDA májusi becslése szerint a 672 millió tonnás világtermelés a mindenkori harmadik legnagyobb érték, s az induló készletek is nőnek az utóbbi három évben. Az Európai Unió búza felhasználásában is csak az etanolgyártást is magában foglaló ipari felhasználás növekszik. A hosszabbtávú magyarországi viszonyokra a hektikus (3-6 tonna/hektár) termésingadozás a jellemző. A belvizet és árvízkárokat is bekalkuláló saját becslés szerint a tavalyihoz hasonló, 4,2 millió tonnás búzatermésre számíthatunk az idén. Exportlehetőségeinket nehezíti, hogy térségünk meghatározó exportőrei (Oroszország és Ukrajna) várhatóan erős eladói pozícióban lesznek, s ez az árakra is kihat. A malomipar lecsökkentett készletezési aktivitásában sem lehet fordulatra számítani. Úgy néz ki, hogy a finanszírozás terheinek zöme idén is a termelőkre csúszik, s az árak sem nőnek számottevően.
Varga János, a Concordia Integrátor Kft. ügyvezetője az áru- és pénzpiac közé ékelődő közraktározásnak a gabona-vertikumban betöltött szerepéről szólt. Az aratás előtti várakozásokról elmondta, hogy a termelők takarmánybúzára tonnánként 30 ezer, étkezési búzára 35 ezer forintos árat kalkulálnak. A malmok beszerzési terveikben ugyanerre 24 és 28 ezer forintot szánnak, közbülső tétel a 26 ezer forintos euro búza. A kereskedői várakozásokat szinte lehetetlen számokban leírni, mivel a Dollár/Euro és a Forint/Euro árfolyam is erős mozgásban van, s az intervenciós lehetőségek is képlékenyek. A különböző visszaélések miatt a közraktározás intézménye megrendült, s a biztonságos közraktározás érdekében napjainkban több intézkedés történt. A termelőknek azonban érdemes utánajárni, mely cégek közraktár jegyeit fogadják el a bankok. Az ügyvezető szerint a Concordia Zrt.-nek ezzel összefüggésben nincs félnivalója.
    Domján Gergely, a Gabonatermesztők Országos Szövetsége elnökségi tagja érintette az előző előadásokban elhangzott témaköröket is. Kiemelte, hogy a 2 millió tonna körül képződő export árualap levezetése nem lesz könnyű. A jövőben emiatt is törekednünk kell az eladhatóbb, minőségi búza termelésére. A gabonatermesztés biztonságát az abrakfogyasztó állatok számának növelésével lehetnejavítani. A mai helyzet ismeretében célszerűnek tűnik az állami tárolókapacitások feltöltése és a bankok fokozottabb bevonása a gabonakereskedelembe.
    A Szeged-Kecskés telepi tenyészkerti szemlén az őszi kalászos gabonák közül összesen 36 fajtát (21 őszi búza, 2 őszi durumbúza, 1 őszi tritikálé, 6 őszi árpa es 1 őszi zab), tavaszi kalászosokból (tavaszi árpa, tavaszi búza, tavaszi tritikálé és tavaszi zab) 8 fajtát vehettek szemügyre az ide látogatók.
Őszi kenyérbúza fajtáink közül a GK Békés és a GK Csillag vetésterülete 2005 évi elismerésük óta töretlenül fejlődik. A régi nagyfajták közül még mindig jelentős területen termesztik a GK Kalász, a GK Petur, a GK Élet, GK Garaboly és GK Ati fajtáinkat. Az újabb fajták közül a GK Fény, a GK Szala, a GK Kapos és a szárazságtűrő GK Hunyad vetésterülete is nő. 2009-ben egy új, nagy termőképességű, korai éréscsoportba tartozó fajtánkat ismerték el, a GK Göncöl-t. Reményeink szerint ezzel az új fajtával is hasonló sikereket fogunk aratni.
    Őszi durumbúzából a prémium minőségű GK Bétadur és a nagy termőképességű GK Selyemdur a durumbúza vetésterület közel kilencven százalékát foglalja el.
Tóth Szeles István