Kukorica Főosztály
Kukorica Főosztály
vezető: Dr. Szél Sándor
Kukoricanemesítésünk célja, hogy elsősorban a hazai éghajlati, talaj- és üzemi adottságoknak megfelelő, sikeresen termeszthető hibrideket hozzunk létre.
Kutatóink vezetésével évente több száz új vonalat és belőlük megfelelő keresztezésekkel több ezer hibridet állítunk elő. A legígéretesebb vonalakat és hibrideket Szegeden és Táplánszentkereszten eltérő termesztési körülmények között vizsgáljuk, és a legjobbakat fajtaminősítésre illetve oltalomra bejelentjük. A nemesítéshez kapcsolódóan kutatásaink a szem éréskori víztartalmának változásával, a szemtermés kémia összetevőivel, a növény és cső egészségi állapotával, a növényvédő szer tűrőképességgel, a természetes haploidiával és a szövettenyésztéssel is foglalkoznak az egyre értékesebb kukorica hibridek megteremtésének érdekében.
Nemesítésünk eredményeként évről-évre új hibridjeink kerülnek elismerésre Magyarországon és külföldön. A nemzetközi együttműködés hibridjeink más országokban történő tesztelését, a genetikai anyagok egyesítésével közös hibridek előállítását mozdítja elő. Az utóbbi években a Magyarországon kívül Romániában, Szlovákiában és a FÁK országokban ismertek el hibridünket.
Az igen korai, korai, közép és késői érésű csoportba tartózó államilag elismert, és szabadalmazott hibridek (FAO200…500) fémzárolt vetőmagját zömmel a Gabonakutató Kiszombori Vetőmagüzeme termeltetésében és feldolgozásában állítjuk elő, forgalmazásukkal a GK Kft Kereskedelmi Osztálya foglalkozik. Kukorica hibrid ajánlatunkat a Kukorica Agrotechnika Osztály széleskörű kísérleteire és termesztési tapasztalataira alapozott termesztési tanácsokkal is kiegészítjük. Nemesítési programunkat a piaci verseny tükrében fejlesztjük, a legértékesebb hibrid kombinációkra koncentrálunk, ugyanakkor figyelemmel vagyunk a speciális felhasználási igényekre is.
Folyamatosan veszünk részt kutatási és innovációs pályázatokban, amelyekben várjuk a további előrevivő együttműködési lehetőségeket régebbi és újabb ügyfeleink részéről.
Kukorica nemesítési és agrotechnikai kutatási témák >>
Takarmánycirok Csoport
vezető: Pál Mihály
Takarmánycirok nemesítés
A szemes-, silócirok és szudánifű fajtáink kiváló szárazságtűrő -épességük, a gyengébb talajviszonyokhoz való jó alkalmazkodásuk révén jövedelmezően termeszthető takarmánynövények. Felhasználhatóak bioenergia előállítására is, a szemescirok és silócirok biogáz és bioalkohol, a szudánifű pedig biogáz előállításra alkalmas.
A betegségekkel szembeni tolerancia, a szárszilárdság, a környezethez való alkalmazkodás, valamint a minőség javítása jelentik a legfontosabb nemesítési szempontokat. A szemesciroknál a tannintartalom csökkentése, a fehérjetartalom növelése, a silóciroknál cukortartalmának növelése, a szudánifűnél a kéksavtartalom (cianid) minimalizálása az elsőrendű feladat.
